2018-06-20 Dosztál Álmos

Beszámoló a budapesti regionális versenyről

Színvonalas mérkőzések a Manager Open pesti regionális versenyén

A kilenc regionális tornából valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság idei ötödik állomása a hagyományos fővárosi regionális viadal volt. Ennek első ízben volt a házigazdája a Grand Slam Park Tenisz Club, amely az elmúlt év második felében Konkoly Miklós személyében új bérlőt kapott és teljes felújításon esett át. A finn stílusú, fából készült klubház nemcsak modern öltözőkkel, közösségi térrel, masszőr helységgel, nagy terasszal és étteremmel, hanem 18 szobás panzióval is rendelkezik. Előnyös az itt található nagyméretű belső parkírozó hely is. Nem véletlen, hogy a klub júliusban 100 ezer dollár pénzdíjazású profi női torna színhelye lesz. A hat salakos pályája kiváló állapotban várta a budapesti menedzsereken túlmenően Agárdról, Gyöngyösről, Kecskemétről, Salgótarjánból és Nyíregyházáról érkező üzletembereket és párjaikat.

Az ünnepélyes megnyitó során Hámori Tamás alapító-versenyigazgató hangsúlyozta különösen a szuper csoport ígér nagy küzdelmet, hiszen a mezőny talán legjobb három párosa fog összecsapni. Örömmel jelentette be, hogy újabb támogató, a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő EXTRAMETÁL, a világhírű svájci Victorinox termékek – köztük a híres multifunkcionális zsebkés – kizárólagos magyarországi képviselője , csatlakozott a Manager Open szponzori köréhez. Bemutatta a Bemer Orvostechnikai Eszköz tanácsadóját, Krisztik Anikót , aki a teljesítmény növelést elősegítő készülék használatán kívül ingyenes antioxidáns szintet megállapító személyes méréseket végez majd az éppen pihenő menedzsereken. Külön köszöntötte Menedzser Alapítvány vezetőjét Pintér Balázst , Balázs Dávidot a kuratórium tagját valamint a verseny egyetlen női párját , a Kecskemétről érkezett Gyenes Katát és a pesti üzletasszonyt Sallai Anikót. Ezt követően ismertette a sorsolást és a játékrendet.

A Szuper kategóriába nevezett menedzser teniszezők között a párok két csoportban mérték össze tudásukat. Az egyik csoport győztese a budapesti Merkantil bankos Hegyi Zoltán és partnere Lászka Milán lett bár a csoport győzelemért igencsak meg kellett küzdeniük a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán alkotta páros ellen. A másik ágon körbeverések voltak és a végén a Remónia pénzügyi befektető cég igazgatója Hegyi József oldalán Sás Tamással jutott tovább az első helyen, míg a másodikat a kecskeméti vállalkozók a Tóth Balázs – Tóth Péter kettős szerezték meg. Az elődöntőben Ludányiék a Hegyi József- Sás Tamás párost szoros mérkőzésen győzték le, míg a másik oldalon a Hegyi Zoltán vezette pár a várakozásnak megfelelően legyőzte a kecskemétieket. A döntőben Ludányiéknak lehetősége nyílott a visszavágásra, de egy igen színvonalas összecsapás után ismét a Hegyi Zoltán – Lászka Milán pár lett a jobb és szerezték meg a torna győzelmet.

Az amatőr tudásszintű menedzserek ugyancsak két csoportban csaptak össze. A legjobb 4 között a szegedi üzletember- fogász páros, a Lajos Attila – Török Gábor duó előbb a rutinos , korábbi élversenyző Szőcsik András – Horváth Péter budapesti párost , majd a döntőben a Frei Tamás kávéhálózat ügyvezető igazgatójából és a salgótarjáni vállalkozóból álló Langár Tamás – Petruscsák Gábor kettőst is megverte, akik előtte két budapesti, de már nyugdíjas üzletembernél, a Román Ferenc- Erdei Ferenc kettősnél bizonyultak jobbnak.

Az ünnepélyes díjkiosztás során a díjakat Hámori Tamás , Pintér Balázs és Balázs Dávid adta át. A szuper kategória győztes párja Chivas whiskyt , az amatőröknél első páros Palonyai pálinkát kapott , míg a másodikok az Extrametál és a Boros Betty kerámia művész ajándékait vehették. A további helyezettek és a sorsolás győztesei Béres Rt termékekkel, a Panda Security Kft szoftverjével, MOB évkönyvvel, Piac & Profit ajándék csomagjaival valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelekkel lettek gazdagabbak. Végül a csoportjában harmadik helyezést szerzett két női versenyző a Preciosa cseh ékszercég gyönyörű nyakláncát kapták ajándékul.

A versenyigazgató megköszönte a házigazda klub értékes együttműködését és Tóthné Marika szervező munkáját. Köszönetet mondott a további támogatóknak is , nevezetesen a labdákat biztosító www.teniszlabda.hu web áruháznak, a  KPMG-nek, a Parfüm Line Kft-nek, a Dessewfy & Dávid és Társai Ügyvédi Irodának, az Óramű Kft-nek, a Viszlo Transz Kft-nek továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A torna során a résztvevők által megtekintésre kerültek a következő üzleti lapok: az IT Business , a Behaviour ,a BOOM valamint a Piac & Profit és az Üzleti Világ egyes példányai.

Az indulók közül sokan jelezték részvételi szándékukat a Manager Open következő , a június 30-án  Siófokon, de új helyszínen az ottani Spartacus pályáin megrendezendő újabb régiós menedzser tornára. A pesti viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a rendező klub  web oldalán valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők.

KAPCSOLAT

Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot és mi készséggel segítünk

Telefon: 06 20 419 6008

Email: info@manageropen.hu