2018-10-09 Dosztál Álmos

Beszámoló a szezonzáró menedzser tenisz versenyről

A kilenc regionális versenyből valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság az elmúlt hétvégén elérkezett a befejezéséhez. A hagyományos helyszín az exkluzív dél budai Park Teniszklub volt, amely kitűnően előkészített pályákkal, ingyenes fitnesz és wellnesz használattal várta a résztvevőket. Ezúttal természetesen a fővárosi versenyzők voltak túlsúlyban ugyanakkor a korábbi vidéki színhelyek szinte mindegyikéről/ Agárd ,Debrecen , Gyöngyös, Kecskemét, Salgótarján Siófok, Szeged,Székesfehérvár, Tordas/ erős párok érkeztek. Nemzetközi induló is akadt a rimaszombati Angyal László személyében. aki egyébként rendszeres szereplője a salgótarjáni régiós tornának. Kecskeméti női páros mellett három vegyes páros is színesítette a mezőnyt.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Hámori Tamás alapító- versenyigazgató bemutatta a Menedzserek Országos Szövetsége elnökét Szirmák Botondot a Provident Zrt elnökét , Daróczy Pétert,  a verseny fődíját felajánló Óramű Kft ügyvezető igazgatóját, Bérczi Krisztinát, a Preciosa cseh ékszercég képviselőjét, Újhelyi Pétert , a világhírű svájci bicskákat forgalmazó Extrametál fejlesztési igazgatóját. Köszöntötte a támogatók közé tartozó KPMG partnerét a versenyen induló Simonyi Tamást, a Menedzser Alapítvány vezetőjét Pintér Balázst és munkatársait Amberger Árpádot és Balázs Dávidot. Ezt követően  Szirmák Botond jó versenyzést kívánt a résztvevőknek majd ismertetésre került a sorsolás eredménye és a játékrend.

Az amatőr kategóriában a legjobb 4 közé négy különböző városból érkezett menedzser párok kerültek. A dr.Tárczy György budapesti ügyvéd párjával Spenik Vladimir törökbálinti orvossal előbb a siófoki Tapolcsányi Patrik –Sáhó Tivadar duót majd a döntőben a szegedi Lajos Attila- Török Gábor cégvezető és fogorvos párost győzték le meggyőző fölénnyel. A szegedi pár a másik ágon a mezőny legjobb vegyes párosánál, a kecskeméti Szűcs Enikő – Somi  Imre kettősnél bizonyult jobbnak.

Az idősebb amatőr párok a 110+ kategóriában mérték össze erejüket. Az egyik csoportot még játékot sem vesztve az Almai János fogorvos és párja Fülöp László nyerte, akik aztán az elődöntőben kikaptak a korábbi versenyzőkből összeállt Vári András-Zoltán György kettőstől. Ellenük a másik  elődöntővel szemben, ahol a Borbély Attila – Pajor István duót könnyedén verték , küzdelmesebb mérkőzést követően nyert az Amberger Árpád , Héjjas Mihály pár és nyerték meg ezt a számot.

A nagy érdeklődéssel várt szuper kategóriában több meglepetés is született. Így az agárdi László Csaba , aki már több versenyen győzött tavaly és idén is nyert már- most ugyan nem a szokásos párjával , hanem a fővárosi Thuróczy Gyulával indult – nem jutottak a legjobb négy közé. Ugyancsak meglepetést jelentett, hogy az elődöntőben a kecskeméti Tóth Balázs – Fekete László kettős visszavágott a Ludányi Zoltán , Szabó Zoltán párnak a debreceni vereségért de a döntőben nekik is meg kellett hajolniuk a debreceni Ádor Zsolt – Bazula Zoltán kettős kiváló játéka előtt. A másik harmadik a fehérvári Serák testvérpár lett.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a díjakat Bérczi Krisztina , Újhelyi Péter , Hámori Tamás és Pintér Balázs adta át. Az amatőr és a szuper kategória győztes párosai 1-1 Zeppelin márkájú luxus karórát míg a 110+ kategória első helyezettje díszdobozos és emblémás svájci bicskával , a helyezettek a Preciosa ékszerével, Chivas whiskyvel, Boros Betty mandala festő művészi kerámiájával, Panyolai pálinkával, Béres termékekkel, a Panda Security Kft szoftverjével, a Piac & Profit ajándék csomagjával valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelekkel lettek gazdagabbak.

A versenyigazgató megköszönte Nagy Csilla klubigazgatónak valamint Tóthné Marikának az értékes munkáját. Köszönetet mondott egyúttal a további támogatóknak , nevezetesen a Parfüm Line Kft-nek, a Viszló Transz Kft-nek , a Foxtronnak továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A mérkőzések szünetében számosan beleolvastak az IT Business, a Behaviour, a BOOM valamint a Piac & Profit kihelyezett lap példányaiba és érdeklődéssel nézték meg a Preciosa standján kiállított különböző ékszer variációkat.

A verseny befejezésekor nyílván valóvá vált , hogy az országos pontverseny győztese a Ludányi-Szabó gyöngyösi-nyíregyházi pár két tagja lett ezzel egyidejűleg elnyerték a 2018 évi menedzser páros címet. A pontverseny győztesei és további helyezettjei – mind a három kategóriában- nívós ajándékokban részesülnek a novemberi Díjkiosztó Gálán , ahol a szponzorok és a média támogatók köszöntésére is sor kerül.

KAPCSOLAT

Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot és mi készséggel segítünk

Telefon: 06 20 419 6008

Email: info@manageropen.hu