A Manager Open, a Menedzserek Országos Bajnoksága ma már mind a hazai tenisz világban, mind az üzleti életben egyre ismertebb brandé, márkává vált. Mindez szükségessé teszi, hogy az abban szereplők ismerjék azokat a magatartási, versenyzési szabályokat, amelyek betartása jogosan elvárható egy ilyen magas presztízsű rendezvény résztvevőitől egyúttal adott esetben megkönnyíti a Versenybíróság munkáját, hiszen az esetleges szankciók alkalmazása így egyszerűbbé válik. Indulási feltételeknél:

  • a versenyzőknek maguknak kell nyilatkozni, hogy korábbi, elmúlt 5 éves eredményeik alapján melyik csoportba nevezhetők. Versenybíróság nem ellenőrzi egyenként minden játékos nevezését, de amennyiben visszaélés gyanúja merül fel, és ez az MTSZ hivatalos archív rangsora alapján bebizonyosodik, akkor a versenybíróság a vétkes játékost az adott versenyről kizárja

  • pl. a pályára történő felhíváskor annak haladéktalan végrehajtása , a bemelegítő idő betartása a mérkőzés végén a labdák visszajuttatása a Versenybírósághoz

  • megfelelő tiszta és jó ízlést nem sértő öltözékben való megjelenés

  • sportszerű viselkedés a fair playnek megfelelő versenyzés. Vitás esetben a labdamenetet meg kell ismételni az ezzel kapcsolatos viták elkerülése céljából. A Versenybíró végső esetben a Versenyigazgató döntésének elfogadása

  • fegyelmi vétségnél így hangos szóváltás, káromkodás, ütődobálás stb. esetén a Versenybíró vagy a Versenyigazgató

    • első esetben figyelmeztetést

    • ismételt esetben pontelvonást alkalmazhat

    • súlyosabb vétség elkövetésekor a versenyről az illető játékost / párt / visszalépteti

    • igen súlyos esetben az év további versenyeiről kizárja

    • legvégső esetben akár örökre eltilthatja a Manager Openen történő részvételtől

  • a nevezett versenyző saját felelősségére vesz részt a mérkőzéseken, egészségügyi állapotról igazolást a Versenybíróság nem kér

  • sérülés esetén haladéktalanul játékos társa segítségére siet

KAPCSOLAT

Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot és mi készséggel segítünk

Telefon: 06 20 419 6008

Email: info@manageropen.hu